Hello,
A pakisztáni lakótárs nem hiszem, hogy miattam oldódna föl, egyrészt mert kettőnk közül erre nekem nagyobb szükségem lenne, mint neki, másrészt 4 éve él itt, és 31 éves, nem az én megváltásomra várt. ("Naa, igyá mán egy sört ember, naa, naaa, naaa...Ez nem én vagyok, méltatlan is lenne, úgy értem, elmondta, hogy nem iszik a vallása miatt, és ezt elég egyszerű tiszteletben tartani) Csajozni is jobban tud mint én, csak nem ismeri el, de bárkihez odamegy, ismerkedik, segít mindenkinek, szóval csípi mindenki, csak az a különbség hogy nem arról ábrándozik közben, hogy hol kéne egy jó blow jobot megejteni a nővel. Ezt meg én szintén el tudom fogadni, mert én sem vagyok ilyen.
Lassan elkezdek melózni, merthogy úgy tűnik, van munkám, bár még nagyon az elején vagyunk, és nem akarom elkiabálni, de ha mindez igaz, a diákok álommelóját sikerült kifognom a húgom segítségével. Lényeg, hogy internetes cégnek dolgozom, tehát bármikor, bárhol, bármennyit melózhatok, nem kell oda meg vissza utaznom, nem kell átöltöznöm, elkésnem, inget vasalnom, buszra várnom, idegesítő főnök üvöltését hallgatnom. Amikor van egy üres órám, akkor felpattintom a gépet a suliban, itthon (pl. most vasárnap reggel, mert ráérek), vagy akár a parkban a füvön és dolgozom kicsit.

Arról még az angol diákok sem nagyon álmodhatnak, hogy nem fizikai (vendéglátás főleg) meló jut nekik, ha egyáltalán bármi jut. A meló maga internetes oldal szerkesztése mondjuk, adatrögzítéssel kombinálva, természetesen semmi extra, de a pizza hut - tesco - aldi által kínált melóknál ezerszer fényesebb. Lóvé ugyanaz mindenhol ezen a szinten, mivel a minimálbér itt tényleg úgy van meghatározva, hogy azért abból meg lehessen élni, kb. 350.000 Ft/hó, ezért minden munkáltató közel ezen a szinten hajlandó fizetni, mégegyszer: az ilyen szintű extra szakképzettséget nem igénylő munkákért. Én ugye nem tudok majd heti 40 órát dolgozni, de lehetőleg minél többet kéne, hogy nagyjából balanszban legyek a kiadásokkal. 20 órát egy héten jó lenne erre szánnom, és ugye ez így a legkönnyebb, kötetlen munkaidőben. (a lakótársaim melóznak heti 20 órában, de nekik be kell járniuk szóval az minimum öt órát vesz el a napból, ez nappali tagozat mellett elég gyilkos.)
Kellemes hétvégét, vagy kellemes hétfőt!
R