Levél Angliából - week 7

2010.10.19. 22:24

Hello Urak,
 
Rég írtam, ahogy többen jelezték, most ezt beteszem a szombat esti kikapcsolódás csomagba, mármint a beszámolást. Elég szoros napirend szerint kell élnem egy évig, nagyjából ez annyit jelent, hogy iskolát látogatok, vagy ha nem akkor olvasom a Szabadság hegynyi anyagot online és 3D-ben, (utóbbi vicces, mert ha klasszikus könyvet olvasok mostanság, gyakran be akarom ütni a keresőbe a kulcsszót, hogy hamarabb megtaláljam, amit korábban olvastam..aaahh...elképesztő nehéz a régi technikával dolgozni). Ha egyikhez sincs erőm, vagy kedvem, akkor pihenésképpen dolgozhatok, ami ugye az említett internetes melóm, ami extrán fantasztikus, ezt mindig megállapítom, amikor eltekerek a KFC előtt és vetek egy keresztet amiért nem kell odabent csirkét sütnöm, de az is igaz, hogy ennek a melónak megvan az a szépsége, hogy ha felveszem a telefonom, vagy kinyúlok egy pohár vízért, azért nem fizetnek, szóval ha tartani akarom a napi három órás melót, ami a napirend szerint belefér, akkor nincs elkalandozás - három órás full koncentráció kell oda is. Mindezek után marad a futás, amit azért 1-2 naponta be szoktam iktatni, mert egyszerűen jól érzem magam tőle, de sajna ezt is be kell költöztetnem a gym-be lassan, mert az idő kezd tré lenni. Pedig a napsütötte parkban futni nagyon cool volt, még akkor is, ha a világ pittbull termésének fele az én parkomban sétál szájkosár és póráz nélkül. Általában a kisebb idétlenkinézetű kutyák támadnak meg, de nem volt egyik sem komoly eddig. Partyk is vannak itt-ott, de eddig még nem nagyon jutottam el egyikbe sem, általában nem volt már kedvem megmozdulni, amikor a többiek mentek, hál istennek már nem forr a vérem a házibuli szó hallatán, így megspórolok egy napot. (mármint a másnapot).
A suliban élem a szociális életem azon részét, amire a szervezetem igényt tart (amint tudjátok ez minimális dózis egyébként is).
A tárgyak, amiket hallgatok durván multikultik; rengeteg kíniai van, de az egyikre jár egy szaudi csaj is, egy két arab lány van még, Dél-kórea, Tájföld, Németo., Afrikai országok, szóval meglehetősen színes a csapat, ami persze marha izgalmas, meg az egész program arról szól, hogy minél otthonosabban mozogjunk a nemzetközi szervezeteknél, cégeknél a mesterfok birtokában, és ez itt már az a közeg, ami sokat segít majd. Az egyik tárgyam konkrétan nemzetközi kommunikációról szól, elég érdekes volt, hogy az ázsiai srácok minden további nélkül elmennének vasárnap a főnök lakását festeni, legalábbis ezt mondták a gyakorlat során.
A suli nagyon cool, nagyon modern, ég és föld a két rendszer, ahogy én tanultam anno, és ahogy itt csinálják. Jó, közben volt egy technológiai bumm is, de a hozzáállás is más. Minden tanár nagyon szimpatikus, az elvont témákat igyekszenek a mindennapok nyelvére fordítani, és nem fordítva, ahogy ez otthon akadémiai körökben szokás, jelezve, hogy "hát, jó, itt tanítok, mert szar az élet, de azért az felháborít, hogy maguk azt hiszik, hogy erről bármit is tudnak". Ezek a tanárok -bár nem egy közülük egyébként komoly cégnél szakértő jó pénzért- tisztában vannak vele, sőt ők mondják folyton, hogy itt ők szolgáltatnak, próbáljunk meg minél többet ebből igénybe venni, őket bármikor hívhatjuk, írhatunk, vagy megkereshetjük őket.
A technika is király, amíg a vizsgaidőszak eleje azzal telt korábban, hogy beszerezzük a tételeket valahonnan, meg kinyomozzuk, hogy mi is lesz a tételsor, addig itt minden egyértelműen elérhető bárhonnan  a neten, az órai előadások előre fent vannak az egyes portálokon,a könyvtárban (amol nyugiban le lehetne forgatni az Ötödik elem 2-t, lásd balra) online nézem meg, hogy megvan-e egy könyv, online hosszabítom meg, ha lehet, sőt a könyvek egy része online is rendelkezésre áll.
 
Csak egy esőkabátot kéne beszerzni, mert a nélkül nem fog menni.
 
Most semmi vicces történet nem fért bele, elégedjetek meg az aktuális masinával (ezt nagyon megvenném, ha eladó lenne, ha nem félnék, hogy már a sarkon darabokra hullik, és ha gazdag lennék. Viszont imádom, mint egy pogány istennőt, és a lidl-ből hazafelé meg szoktam állni néha és csodálattal nézegetem. Mára ennyit a csajozásról). 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tornasor.blog.hu/api/trackback/id/tr642384896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása