Beköltözőshow

 

 

Minden kedves olvasót örömmel értesítek, hogy megvan a szállásom, megnéztem, végiggondoltam, leszerződtem, beköltöztem. Egyáltalán nem egyszerű sem a folyamat, sem a döntés, de ugye erről sírtam a korábbi bejegyzésben. A kígyós ház nyert, bár kicsit soknak tartottam a hat szobát, és így az öt embert, akivel meg kell osztanom a házat, mosdót, konyhát, azért a lakás minősége győzött és az itt volt a legelfogadhatóbb. Két fürdőszoba, abból az egyik teljesen modern, és normálisan néz ki. A konyhában mindenből kettő, sütőből, tűzhelyből, mosogatóból, szóval el lehet férni. A szobám György-korabeli, a gond csak az, hogy ez nem a stílusa, hanem a tényleges kora. Mindegy: mindig ámulattal néztem a hangulatos padlásszobákat a filmeken a kényelmes otthonból korábban, így most megérdemlem, hogy egy ilyenben lakjak. Majd megtanulom szétválasztani a 'jajdejópofát' a 'jajdejópofa tévében'-től. Minden jól ment. Nem kellett referencia. A tulaj nem lakik itt, minek is kéne. A kaució erre van. Megkaptam a kulcsot és átugrottam takarítani. Miután nem rég láttam azt a Top Gear epizódot, amikor törvényszéki szakértők vizsgálják át az autót és találnak minden(tényleg minden)féle emberi nyomot a használt autóban, ezért darabokra szedtem a szobát és minden bútorát és teljesen átporszívóztam. Az íróasztalt el-, a derekamat ugyanazzal a mozdulattal meghúztam. De megérte. Alapvetően tisztának éreztem a szobát, igaz, mondjuk negyed annyira, mint eddig bármelyiket. Hiába, a régi cuccok bája testközelben nem az igazi. A fal mentén tudtam úgy porszívózni, hogy egy kicsit arrébb toltam a válaszfalat(!) és így egész jól befértem a sarokba. Innen és egyéb helyekről főemlős méretig fér át bármilyen állat a réseken, lyukakon, titkos kisajtók repedésein. A padlás-szobában az első tagon a hangsúly. Mondom, nekem ez borzasztóan tetszik, csak rá kellett jönnöm, hogy a szervezetem nem kívánja. Szóval nem volt őszinte a mosolyom, amikor igyekeztem kalandosnak beállítani az új szállásom külalakját, de nem voltunk még akkor sehol. A lakókról ugyanis keveset tudtam. Azt mondta a landlord, amikor az irodájában ültünk, hogy "ez egy remek csapat, Róbert! Több házam van, de ez, ez..., ők egy jó csapat. A hétvégén el tudtok menni sörözni!" (nem akartam mondani, hogy: "vagy meg tudunk inni egy jó kávét!"). A konyha tényleg hatalmas. Azt tudtam, hogy három szoba üresedett meg a házban, mert annyit mutatott meg a lengyel mindenes, aki kertész-karbantartó és bár hat éve dolgozik a főúrnak, a holnapot domani-nak mondja, így, olaszul. Félreértésekre adhat okot az angoltudása, na. Szóval a megüresedett szobákkal kiürült konyhaszekrények jártak, választottam hát két kevésbé redvásat (Persze az előző helyről úgy jöttem el, hogy mindent kitakarítottam, hát most itt is így kezdek, mesés, mindegy). Az egyik üres szekrényben egy cetlit találtam egy felirattal: "használd a saját kib@&#tt cuccod, nem vagyok az anyád!". Húú, jó a csapat eddig. Ez nálunk is gáz volt, egy hülye volt a háromból aki nem értette meg, hogy vegyen saját cuccokat. A másik szekrényben, amit választottam egy másik cetli:  "edd a saját kib@&#tt kajádat, mert hívom legközelebb a tulajt, hogy valaki lop!!". Király. Lesz itt közös sörözés. Az alatt rámolják ki a szekrényem. De nincs idő elmélkedni, meg azon tökölni, hogy miért is van sátánista jel a kígyó melletti szoba ajtaja felett, mert találkozom is egy lánnyal a másodikon. Hiya, you all right? Az vagyok, minnnnden rendben. Mondja a nevét, elfelejtem már akkor. Itt lakom mostantól, jajdejó, szia. Fordulok egyet, ugyanabból a szobából jön ki még egy nő. Mondom: hello. Te is itt laksz? Követi még egy. Te is? A válasz mindkétszer igen. Na jó, hát akkor ők összejárnak, jaj de szép, barátok ezek mégis. Eddig három. Egy lányt ismerek a bejárásból, egy német kislány, ő előttem vette ki az egyik szobát két nappal. Az négy. A sátánista fazon lent az elsőn, az öt. Én meg hat. Akkor ki lakik a kigyóval? És milyen ajtók vannak még a harmadikon mellettem?  -Te, és mégis hányan lakunk itt? - kérdezem a nőt. - Hát...lent Simon, akkor mi, aztán Joe mellettünk, a svéd lány fent, a német lány a wc mellett, Simon húga most Németországban van,  az idős pár szintén fent, de őket ritkán látni...

Idős pár? Hát jó hogy mindjárt az öreg őrnagy nem lakik itt, mi ez, Waczak szálló..? Akkor esett le, hogy igen, és a lengyel mindenesember, aki hat szobát mondott, az valójában Manuel. A hat szobát biztos én dobtam be, mint a maximális lehetségest egy házban, és ő gondolom csak rábólintott. Nyolc szoba van, benne itt egy idős, ott egy leszbikus pár, amott egy kígyó. Filmen megnézném, de ott is csak ha vígjáték.

De hát megérdemlem én mindezt. A show-k, amiket egykor imádtam, mert ilyen jópofa közös szállásról szóltak, (How not to live your life www.imdb.com/title/tt1270367/, Not going out www.imdb.com/title/tt0862614/ vagy This life www.imdb.com/title/tt0115390/) nem véletlenül szóltak erről: Anglia fele így él. Még Hugh Grantnek is ki kell adnia a lakását az őrült walesinek, hogy meg tudjon élni a Notting Hill-ben www.imdb.com/title/tt0125439/. Ami izgalmasnak tűnik filmen, nem biztos, hogy kell a hétköznapokra, de majd kiderül. Szocializáció szempontjából biztos hasznos.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tornasor.blog.hu/api/trackback/id/tr33323158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robber-fly 2011.10.24. 12:30:08

Boby74: Róbert,én nagyon sok sikert kívánok a beilleszkedésedhez kígyóstul együtt.Nem állítom,hogy kedvet kaptam az albérletbe való költözéshez egy szakasz idegennel együtt.Megbecsülöm nagyon a kis saját otthonomat ahol ritkán látok idegeneket :-)

robber-fly 2011.10.24. 12:31:51

Zsoltikám abszolút megértelek, meg kell becsülni ezt. Egyébként a lírt körülmények 400 fontért elérhetőek, ha nem írtam volna. Akinek van kedve, számoljon utána, milyen kedvező is.

Boby74 2011.10.24. 17:04:37

@robber-fly: kb.120.000.-HUF egy padlásért!Szép, de nem hiába ez Anglia!
És gondolom nem a drágák közül választottál lakhatást.:-)

Boby74 2011.10.24. 17:09:46

Azért azt a sok szar lomot ami a képen látszik,és az előző lakó ott hagyott,dobd majd ki,hogy a te bútoraid beférjenek :-))

robber-fly 2011.10.24. 17:22:29

@Boby74: nagyvonalú voltál árfolyamügyileg, de olyasmi..

konyec75 2011.10.26. 12:02:53

@robber-fly: nem kell tudnia az árfolyamot, nem ez a szakmája.
süti beállítások módosítása