Akcentus

A szórakoztatóipart (amire ma az egész gazdaság épül, mert olyan jó dolgunk van, hogy folyton az a téma, hogy hogyan kapcsolódjunk ki - már lassan be sem kapcsolunk) az elmúlt -számunkra nagyjából érdekes- ötven évben angolul csinálják. Filmipar, popzene. A két legsikeresebb terméke az iparágnak, és (európai szemnek-fülnek legalábbis) ezt angolul csinálják a legsikeresebben. (mi? tömegcikk? ja. nem azt mondtam, hogy jó, hanem hogy sikeres) Nem is csoda, hogy az angol olyan népszerű mindenfelé a világban, és persze még a meló nyelve is angol mindenfelé, amit azért szintén szoktunk csinálni, muszáj (igen, hogy legyen miből szórakozni). Ebből kifolyólag aztán a világ nagy része angolul van, (ki tudja meddig, nem sokáig attól tartok) még az egyiptomi tüntető villámnyilatkozata meg transzparense is. Még a nyolcvanas évek külvárosi panelházába is átszűrődött anno a vastag és tényleg jó minőségű szinkronrétegen, kulturális szocio-politi-bizottsági-felügyeleti-stb.stb. keresztül, hogy ez az angol a cool, hogy ezek a legtutibbak, hogy Hazárd Megye Lordjai, meg Kojak, meg Minden Lében Két Kanál, Meghökkentő mesék és Columbo. És De hogy melyik honnan, hogy ki angol, ausztrál vagy amerikai, az nem igazán érdekelt akkor. Hogy a Thames logo után kicsit más hangulatú filmek jönnek, mint a Paramount után azt nem hiszem, hogy összeraktam volna.

Azt hiszem az angolokat is azért kezdtem el figyelni (egyébként külső szemlélő számára érthetetlen módon, tehát például halál unalmas tv sorozatokon keresztül), mert az évek során, ahogy szép lassan visszafejtettem a szálakat, leesett, hogy az egész itt kezdődött, hogy itt gyökeredzik minden. Hogy a brooklyni feka rapper szövege csak neki természetes, hogy angolul van, számomra meg van csavarva azzal a gondolattal is, hogy mindezért egy unatkozó (jó, valószínűleg inkább elégedetlen, vagy legalábbis vállalkozó kedvű) ősatya a felelős, aki anno felszállt egy hajóra Amerika felé 1620-ban Plymouthban, és vitte magával a nyelvet, amit ezen a közepes méretű szigeten beszéltek csak akkor. Amikor somerseti juhász valami abszolút idegen angollal válaszol egy riporteri kérdésre, akkor az angolabb, mint az CNBC hétórás híradója. Legalábbis bizonyos szempontból.

Az hallatlanul érdekes sztori, ahogy az akcentusok elszigetelten fejlődtek a különböző földrészeken, de nyelv-töri órát nem tartok (amivel mindenki jól jár), inkább arról egy pár szót, hogy így fél év után mit hallok meg a brit akcentusokból. Aztán majd remélem fejlődik még ez egy kicsit a jövőben. Szóval jelen állás szerint:

Anglia: egy földrajzi és egy szociális dimenziót látok (hallok). A földrajz egyelőre megáll abban, hogy észak-dél. Ők maguk is beszélnek egy ilyen földrajzi különbségről, de persze egy brit nyilván felismeri a sokkal szűkebb tájegységek akcentusait is, nekem ez egyelőre nem megy, és persze a hallásom sem fog javulni a jövőben az is biztos. De a New Castle-i Geordie accent azért annyira átjön, hogy zavaró legyen. Nem értem, hogy miért nem beszél rendesen a nő a riportban (tehát: déliül) de ez csak az én hülyeségem; soha nem hallottam olyat, hogy rosszindulatú megjegyzést tettek volna egy északi akcentusra, szó nincs arról, hogy tanulatlannak, vagy igénytelennek tartanák, ellenkezőleg: tetszik nekik a másik hülye akcentusa. (pedig tényleg idétlennek tűnik) Ez a pasi pl. liverpooli:

Egyébként a sheffieldi főnökömnél találkoztam először azzal még Corfun, hogy az északi kiejtés sokkal logikusabbnak tűnik a magyarul beszélő számára, aminek persze semmi értelme (logika), maximum érdekes. Ez abban áll, hogy a magánhangzókat sokszor ejtik a magyar írásmód-kiejtés kapcsolat szerint, vagy ahhoz legalábbis közel: Us - "usz" vagy "osz", és nem "asz" mint délen.

 A másik dimenzió kulturális - nyilván létezik itt is, hogy a beszédére kevésbé igényes ember hadar, vagy nem ejt normálisan szavakat. Na ezt vagyok én hajlamos összekeverni az északiak fura hanghordozásával, meg kiejtésével. Nem igazán kimondott, de szerintem ilyen "kevéssé művelt" kiejtésnek tartják a Cockney-t, ami londoni ugyan, de a munkásosztály nyelve az Eastend-en. Van saját írásmódja és szókészlete is, szóval azért jópofa dolog ez, de nem biztos, hogy elismerő, ha valakit ezzel heccelnek (a My fair lady-ben cockney-ből farag Dr. Higgins arisztokratikus kiejtést, azaz vélhetően ez a két pólus volt a legszélesebb keresztmetszete a nyelvnek akkor).

Aztán van egy-két szó, amit meg megegyezés kérdése lenne csak kiejteni mindenki számára azonos módon, de ebben nincs konszenzus, és ez sem nagyon zavarja őket. Mindenki választ egy számára szimpatikus kiejtést. (issue, H, garage, ilyenek...)

Skócia:

Ehhez nagyon sokat nem tudok hozzáfűzni - valóban szép teljesítmény, hogy 6 kaviccsal a szájában aránylag még érthetően is beszél az ember, de elég lesz a mutatványból most már, mert annyira hosszútávon azért nem vicces hallgatni. Az úriembert csak pár hónapja kezdtem el érteni, illetve inkább az történt, hogy elkezdtem hinni benne, hogy ez lehetséges, és figyeltem arra, mint mond.

Wales:

Amikor poénkodnak vele, talán felismerem, egyébként nem. Idiótán aranyosan énekelnek. Ők az egyetlen csapat a kelták között, akiknek ténylegesen beszélt/használt saját nyelve van, elismerés érte, hogy nem hagyták veszni, mint az írek és skótok, szóval nekik abszolút ér hülyén beszélni az "idegen" nyelvet.

Írország: Arról tényleg fogalmam sincs, hogy az észak-ír britek milyen akcentussal beszélnek -majd ha eljutok Belfastba, akkor talán kiderül, ezért egyelőre Írországról:

Nem UK, de az Ír szigetre átszivárgott Nagy-Britannia, hogy ha nincs munka és focimeccs sem éppen, akkor le tudja magát kötni a munkásember egy kis hazafias érzületű szabadságharccal. A nyelv szempontjából mégis érdekes, egyrészt mert az írek nagy számban szállingóztak át Angliába és a nagyvilágba szerteszét az elmúlt egy-kétszáz év során és ők is anyanyelvükként vitték az angolt magukkal (merthogy a több százéves angol uralom alatt szépen elfelejtették a gaelt, és azon kapták magukat, hogy angolul  szidják az elnyomó angolokat, mert nekik már nincs saját nyelvük), másrészt mert ők az egyetlen igazi szomszéd, azonos nyelvvel. Gyakran téma a brit közéletben Írország, főleg mióta kiderült, hogy a lenézett szomszéd hál' istennek mégse jobb nálunk, mint ahogy az kinézett pár évig a gazdasági szárnyalás idején. Ír szöveget csak tudósítóktól hallok a hírekben, egyéb műsort nemigen láttam onnan. Nagyon hasonlít a skóthoz abban, hogy mindig az az érzésem, az emberünk a bokszoló múltját adta fel a hírközlésért, és azt a szerencsétlen állkapocstörést is egész jól helyretették anno és aránylag szépen beszél újra mindezek után. Nagyon sokszor persze nem úgy sikerül megformálni egy-egy szót, mint amilyen lendülettel nekifutott, kicsit mintha el is kedvetlenedne az újabb kudarc miatt... de majd legközelebb, semmi baj, gyakorolni kell csak!

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.