Már megint a nehéz diáksors

Megvettem a múlt héten az oly sokat emlegetett cabriot. Mondtam már az elején, hogy ez jó ha van, és már van és tényleg jó. Az egész vásárlás egy bejegyzést érdemelne, úgyhogy ezzel lógok még, de a lényeg, hogy itt áll a ház előtt a szentem, látta már szerelő, meg gumis, úgyhogy kezdem egész úgy érezni, hogy lehet, hogy tényleg nem kell visszavinni a kedves dílerhez (egy hónapig van erre lehetőség, erről majd akkor később). A képen mindjárt az első szabályt is be tudom mutatni cabrioval parkoláshoz: ha tető nélkül hagyjuk a ház előtt, a koreaiak az utcából egyből beugrálnak fotózkodni...viccelek, ez itt Kim barátom meg a fia.

A gumicseréhez azért próbáltam olyan helyet keresni, ahol mindjárt lehet egyet kirándulni is, ha már el kell mozdulni érte, és szerencsém volt, Chichesterben volt a nekem fekvő gumis. Megnéztem a neten, van piac szerdán és szombaton, fasza, akkor megyünk. Ez nem azért fontos, mert nincs Portsmouth-ban alma, hanem mert lehetnek érdekes dolgok a piacon; Oxfordban kacatok régiségek is voltak például a standokon.

Úgyhogy reggel melóztam másfél órát, ezzel megkerestem a benzinre, a parkolásra meg az ebédre valót, és egykor már megint turista voltam egy újabb középkori városban padon üléssel, katedrális kerengőjében tébolygással, parkban eltévedéssel, öregasszonyok és virágba borított erkélyeik fotózásával (legutóbbiért a Scotland Yardot fogják riasztani a nejem szerint, ha ezt folytatom) - ezúttal azzal a szemtelenül jó érzéssel, hogy egy gyönyörű cabrioval érkezünk, távozunk, parkolunk...ez most ért el az agyamig igazán, hogy a szerelők megnyugtattak, azt hiszem az aggodalmam átcsapott végre masszív élvezetbe. Szóval délután egykor úgy sétáltam a turisták között fotókat készítve, mintha nem munkanapom lenne épp - pedig az van, csak hát ez a kötetlen formátumú, ami egy ilyen országban tartózkodással párosítva elég komoly lehetőségeket rejt arra nézve, hogy az ember szinte bármikor átváltson városnéző üzemmódba. Ebédre ettem egy jó (annyira nem jó) Cornish Pasty-t egy adag jó (ez jó) falusi sült krumplival, a nap is kisütött egyszer-kétszer, ami ha nem folyamatosan történik, az ember nagyon tud neki örülni. Aztán hazafelé beérek a saját városom határába, ahol a tenger előbújik egy öböl formájában, vitorlások sorakoznak szépen sorban. Ide jövök haza, egy szigetre, ahol bármikor lemehetek a tengerre futni egyet. Nem mondom, hogy kerek minden, a nejem egy kicsit messze él innen amit hosszú távon nem viselnék jól, ezért ezt nem gondolom véglegesnek egyáltalán, de sok tekintetben nem rossz ez így.

 Hát valahogy erről szól a cím, szóval persze, igen, ironikus, de még véletlenül sem "az élni tudni kell" óriási pofájú megközelítésében, hanem csak abban, amiről a múltkor is írtam: amennyire lehet, annyira érdemes is úgy alakítani a dolgokat, hogy izgalmasabb legyen az élet kicsit. Az autó ebben nekem egy extra ráadás most, és itt sem a "az élni tudni kell", hanem a "kölcsönkérni tudni kell" az idevágó beszólás, utóbbihoz jó erős hámréteg kell az arcra, esetemben szakállal még plusz védelmet is biztosítok. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.