Ma megint szép idő volt, (igazából csak egy hét volt durva eddig a mínuszokkal és havazással) így elmentem futni. Csináltam pár képet is arról, hogy milyen is lenne a tél itt délen. Talán látszik belőle, hogy miért vannak elképedve a helyiek a havazáson, meg a hidegen.
Őszi hangulat, 4-5 fok. Persze sapka-sálban (igen, meg egyéb melegítő felszerelésben is természetesen) futok és nincs semmi szél, ezért teljesen ok. A képen a pálma az érdekes, amiből a kulturáltabb negyedekben (az enyém mérsékelten ilyen, de ez egy sarokra van pl.) minden sarkon áll egy-kettő. Egyébként ez az utca az egyik a sok közül erre, amelyik nagyon helyes, tényleg autentik angol, sajnos a kép nem adja vissza ilyen távolságból. Majd kattintanom kell sokkal közelebbről is párat, maximum rámengedik a Jack Russelt. Ő a pici kutya a Mask-ból ha még rémlik. Minden második kutya ilyen fajta, nagyon cuki, legszívesebben megzabálnám, de a kis izomgolyó hasonló ambíciókkal fut felém az utcán, ezért nem haverkodunk nagyon.
Következő kép: itt már lent vagyok a parton, nevezzük ezt a részt sétánynak. Kb. annyi energiát fektettek bele, mint nálunk az Andrássy útba, pedig ez itt tényleg a falu széle és ez a sétány kb 6-7 km-en keresztül fut, végig a sziget déli ívén. A két jómadár a kandeláber tetején szerves anyag, nem tudom milyen egyensúly versenyre gyakorolnak, de minden láthatóan kényelmetlen, hegyes dolgon állt egy-egy sirály.
Az utolsó kép a parthoz közeli területről való, ezek nagyobb és szebb házak, mint ahol a magamfajta munkásember lakik. (a mi házunk klasszikus sorház -Terrace House- hasonló az első képen látotthoz, csak kb. egy nm az első kert, így zéró a növények száma, kivéve, ha a gyökér szomszédaim a kapuban állnak) Sok megint nem jön vissza az eredeti hangulatból, de egyrészt a pálmák megint csak meglepőek lehetnek, akár az Adrián is lehetnénk ez alapján, másrészt a bal szélen lévő házból azért el lehet nagyjából képzelni a kilátást. Ott a zárt erkélyen ügyvéd apu mutatja kisfiának a távolban a hajókat egy lábakon álló távcsövön, közben kilöttyen súlyos kristálypoharából a brandy a mélybarna diófa padlóra, de hopp!, a vadászkutyájuk már fel is nyalta. Valami ilyesmi, én sem látom jobban innen.
Ez volt mai sportfoglalkozásunk, könnyed levezetés után mindenkinek váljék egészségére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.