Hülye történet

A vizsgáim zajlanak, a nagyján már túl vagyok, ezért kicsit feljöttem levegőért, de még két hétre vissza kell merülnöm. Ma egy marketing írásbelin küzdöttem két órát, mert ritkán írok tollal egyfolytában ennyit, meg hát a téma sem volt egyszerű, mert annyira egyértelmű volt, hogy milyen területeket fognak erőltetni, és annyira jól felkészültem ezekből, hogy végül tök más lett. Így nem is unatkoztam, mialatt a tök más témákat igyekeztem eladni a kérdésben szereplő címkékkel.

Amiért most benéztem: eszembe jutott egy hülye sztori jó pár héttel ez előttről, és rájöttem, hogy még nem volt. Az a tipikus történet, amin a Geri vagy a Bobó fetrengenek a röhögéstől, ha ilyenekkel jövök, és utólag tényleg idétlen, de amikor történt épp nem utólag volt. Egy-két nappal az ENSZ erők líbiai beavatkozása után voltunk, ültünk a strat. management órán vagy húszan. Jól ismert arcok, a szűkebb csoportom azon része, akik aznap vették a fáradtságot, és kiszálltak a playstation mögül és hajlandóak voltak az egész napos iphone baszkurálás helyszínéül a tantermet választani. Az óra már megy, amikor egy teljesen ismeretlen negyvenen túli arc bejön, minimális tanácstalansággal az arcán, és leül a terápiás körben elhelyezett székek egyikére. Mindenki pontosan tudja, hogy nem hozzánk tartozik, kivéve a tanárt, aki ketten van, és az a fele aki ma van, nincs képben még az arcokkal, de senkit nem érdekel. (Miután az sem érdekli őket, ha történetesen a tanár kérdez valamit, ez miért érdekelné: ki dohányzik? senki nem jelentkezik. Ki nem? 3-an jelentkezünk. Így valahogy) Szóval az új jövevény, bár fura a felbukkanása eléggé a második szemeszter közepén, senkit nem zavar, még segítő szándékkal sem, hogy "öreg, ez ilyen és ilyen óra, el vagy tévedve." Azaz. Engem nagyon is zavar az ember. Egyrészt különös, hogy az eltévedt kisdiák kb. 45, márpedig mi vagyunk Kimmel a legöregebb arcok akiket az egész Business Schoolban láttam valaha mozogni. Másrészt, az emberünk arab, szépen felöltözve, ing és könnyed tavaszi galléros dzseki, vászon nadrág, bőrcippelő, ami számomra abban a pillanatban, és a líbiai hírekkel a fülemben csengve egyértelművé tette, hogy a tag csak a delet várja, hogy többi társával összehangolt akcióban, akik mind egy-egy terembe már beültek, átvegye a líbiai népi front nevében az iskola irányítását a dzsekijét diszkréten széthúzva és megvillantva az ott elhelyezett bármit. Anglia masszív részt vállalt a csapásokban, a város, ahol élek pedig a hadsereg központja. Ugyanakkor persze ott ült a jobb vállamon a Geri-Bobó páros Tom&Jerry figuraként (röhögtek) és azt magyarázták, hogy ez azért mégiscsak túlzás, ilyen durva általánosítást ők még nem is hallottak, nem minden arab...had nem mondjam, szóval őrlődtem ott. Aztán végül győzött a józan eszem (az győzött? vagy akkor lementem volna egy sarki pubba és max. hallok egy tompa puffanást délben? Az lett volna a tuti biztos) és megadtam magam a gondolatnak, hogy egy eltévedt diák, jó legyen. Vagy 20 percbe telt, míg kisakkozta az ember, hogy nem ért semmit, és lelépett. Hosszú húsz perc volt, és a biztonság kedvéért azért megnéztem, mit hagyott hátra a helyén...

Hát így. Erre mondja a normális többség, hogy mindenhol rémeket látok. Én meg azt kérdezem -borzasztóan irigykedve a normális többségre a nyugodt, gondtalan és minden veszélytől abszolút mentes életükre- hogy nem lehet-e esetleg, hogy pusztán ők nem gondolnak át néha bizonyos lehetséges összefüggéseket?

Nem tudom, és hajlok rá, hogy elismerjem őrült vagyok, azonban most mennem kell, mert ma még nem ellenőriztem, hogy a svéd titkosrendőrség furgonja itt áll-e a sarkon a múlt héten kalózban letöltött Roxette szám miatt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.