Látogatók 1. nap
Megjöttek a srácok, este 10-re értek ide 24 órás utazás után. Fura, hogy a magányom tetthelyén hirtelen a sok ismerős arc itt ül, és hogy persze én is azonnal máshogy látom a környéket és a házat is. Bobó hozta a formáját átlépve Angliába, amikor is az első út széli fish&chips árus hölgyet rendelés helyett azzal a fontos információval látta el, hogy megítélése szerint egész szép az angolja. Ez persze bók lehet egy megszokott cseh kiránduláson, de Angliában kevés megértésre talált (illetve, azt hiszem végül egy ingyen fish azért kerekedett belőle). Az est szenzációját pedig szegény Dani szolgáltatta, aki miután tisztáztuk, hogy két törölközőm is ki van terítve a korlátra az emeleten (kék és csíkos), és bármelyiket használhatja, visszatért a fürdésből azzal, hogy jól értette-e, az ajtón belül lógó két törölközőre gondoltam. Nem ő lett volna, ha nem a régen mosott kék kilépővel törölközik meg. Szegény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
konyec75 2011.06.10. 09:39:12
gerwald 2011.06.11. 08:27:05
Imádom a Danit, hogy minden alkalommal összehoz egy-két felejthetetlen klasszikust. Jó mulatást fijugg
Sajnálom, hogy nem lehetek ott.
ölel benneteket
G