Önnek nincs pénze? Nem kell sehová mennie? Soha nem vezetett még jobboldali közlekedésben? Minden távolságot meg tud oldani kerékpáron? A megoldás kézenfekvő: vásároljon autót Angliában!

Kell-e autó Angliában?

A legelső kérdés amit fel kell tenni, szimplán ennyi. A válasz egyértelmű: isten ments! Hacsak nem nélkülözhetetlen a munkához vagy a távolság miatt a civilizációtól, akkor kerüljük; kinek hiányzik a macera a közlekedésben, a parkolási problémák a lejáró jeggyel, a rendszeres fizetési kötelezettség a markát tartó biztosító és az állam felé örökösen, na meg a mindennapi kérdés, hogy megvan-e még, és ha igen, akkor nincs-e valami baja? Pont, mint egy gyerek, és én igazán megkönnyebbültem, hogy az enyém kirepült a fészekből két éve. Felneveltem becsülettel, sokat aggódtam, törődtem vele, fizettem a különóráit a szerelőnél, de jó volt végre kicsit gondtalanul hátradőlni. Másrészről, Angliában az autózás csalóka dolog, mert az autóárak nevetségesen alacsonyak ugyan, mégis a teljes csomag pont annyira költséges, amennyire mondjuk otthon az. Fizetünk útadót (200-300 font között mondjuk évente), évente kötelező a műszaki vizsga (ha nincs gond, akkor 50 font, de a szerelőnek meg illik mutatni előtte) és ott a biztosítás, ami nagyon nagy szórást mutat életkor és balesetmentes közlekedés szerint, de mindenképp drága, leginkább akkor, ha az utóbbiról nincs igazolásunk, mert most kezdtünk, mert folyton koccanunk, vagy: mert a kontinensről érkezünk a rendszerbe (ezen esetekben egy ezer fontos 10 éves pöpec Astra biztosítása akár többszöröse éves szinten az autó árának). Tehát autó nem kell, ez világos.

Kell-e nyitott kétüléses sportkocsi Angliában? 

Egyértelmű. Ha az ember Wodehouse regényeken hizlalta az Anglia iránti vonzalmát, ahol ifjú és szertelen hajadonok piros roadstereken száguldoznak megállás nélkül, és szemtelenül keresztben parkolnak a kastély előtti kavicságy-fordulóban. Ha irigykedve szemlélte a 'Lovejoy' aukciósház-tulajdonosnőjének nyitott Jaguarját, és az Agatha Christie tévéfilmek színhelyein és az angol vidéken általában egy roadsterben képzelte el magát (a zöld tájba vájt kanyargós, szűk országút, egyik oldalról derékig érő ódon kőfal, a másikon egy birkanyáj, ugye, megvan..), akkor ez egy védhető választás. Felmerülhet mindjárt a kérdés, hogy minek egy olyan országban nyitható tető, ahol megállás nélkül esik, vagy a veszélye áll fenn hogy esni fog. A válasz erre: pont ezért. Nem azért beszél folyton az időjárásról a brit mert ilyen unalmas fajta, hanem mert ez égető kérdés. Ahol mindig van nap, ott nem nagy szám ez, de ahol ilyen ritkán, azt azonnal megünnepeljük, az utcára tódulunk, mint a dél-amerikaiak kupagyőzelem esetén, élvezzük minden percét (jó, másodpercét) és olyan kocsit veszünk, aminek le tudjuk dobni a tetejét arra kis időre, mert nem adatik ez meg bármikor!

Akkor a motiváció felvázolásán remélem sikerrel túl vagyunk, rátérnék a konkrét procedúrára. A folyamat ésszerű, logikus, egyszerű. Az első fázisban utána kell járni, mi a menete az autóvásárlásnak a briteknél. Internetkapcsolattal és keresővel ez nem gond, csak idő kérdése, és kirajzolódik a kép. Ez után (persze, hogy mindenek előtt) autót keresgélünk, összehasonlítunk, kiválasztunk. Hamar kiderült, hogy egy igazán nagy használt autós oldal van, így nem kell foglalkozni a többivel, aki nincs itt, annak oka van rá. A keresgélést én persze a veteránok között kezdtem, régi kis roadstereket, 30-40 éves MG-ket nézegettem, és 3000 font körül voltak normális állapotban. De a motortér egy vicc, adalék kell hozzá, hogy menjen mai benzinnel, a ponyvatetőt a jó szándék tartja a helyén nem a patentek, szóval túl macerásnak tűnt. Gondoltam megnézem, mi más van ugyanennyiért cabrio fronton. A Z3-as ba így futottam bele mint típusba, és nem találtam egyszerűen semmilyen ész érvet (mit?? autóvásárlásnál ész érvet? ha-ha) arra, hogy miért kéne mással egyáltalán foglalkozni. Az autóvásárlás korábban vázolt problémáira már rég kifundáltam az ellenszérumot: 

1. az éves műszaki után kell venni az autót

2. olyat kell választani, amire épp befizették az útadót

3. a biztosítás szörnyű éves terhét úgy kell elkerülni, hogy pár hónapra vesszük a járművet, gyorsan élvezzük, akciószerűen használjuk egy komplett körútra és eladjuk

Hát, ezeket szem előtt tartva, (na meg még kb. 15 fontos szempontot) nézegettem, válogattam, így nem csoda, hogy a megfelelő példány (az egyik, amelyiket nem vitték el addigra, amíg én odaérhettem) tőlem vagy 400 km-re parkolt Chesterfield mellett. Az egyik szempont volt a 15-ből, hogy kereskedő legyen az eladó, mert ők min. egy hónap garanciát vállalnak komolyabb rejtett műszaki hiba esetére, ezt az alváskönnyítő faktort nem tudtam kihagyni. Egy másik szempont volt, hogy értsem a tagot telefonon és szimpatikus legyen, ne egy London környéki gyárudvaron álljon körbe 5 kurd kereskedő. Az autó nagyon tetszett a képeken, a tetőről kértem még pluszban öt-hat közeli képet. Az autó frissen szervizelve, befizetett útadóval, egy kulturált vidéki ház felhajtóján fotózva. A kerskedő a nejével csinálja a boltot, kisváros megbecsült polgára, weblapja van. Megvagy.

A vásárlás

Három dolog kell az autó megvételéhez. Először: a rendszám birtokában lekérdezni a neten az autó előéletét. Volt-e totálkáron, volt-e finanszírozva, volt-e bármilyen ebből adódó gondja, ellopták-e valaha, hány tulajdonosa volt, miegymás. Másodszor: az autó ismeretében szintén neten ajánlatot kell kérni kb. 400 biztosítótól és a legjobbat kiválasztani. Őket fel is lehet hívni azzal, hogy megvennénk az autót, élesítsék a dolgot, mert könnyen lehet, hogy szeretnénk indítani azt mondjuk délután. Harmadszor: el kell fáradni az autóért és kifizetni.

Az első két pontot elintéztem kedden, így szerdán korán indultam a hármas pontot teljesíteni, mert ha nem tetszik a gép, vissza is kell jönni valahogy. A vonatozást nagyon megszerettem, az állomások jó részénél még visszaköszön (ha az ember nagyon beleéli magát) a 100 évvel ezelőtti miliő; én legalábbis lazán el tudom képzelni, ahogy bepöffent ugyanoda egykor egy gőzös, és sietős angol urak keménykalapban, ernyővel és Times-szal a hónuk alatt felpattantak és helyet foglaltak egy kocsiban. Amikor ezen merengtem, megjelent pár cilindert szorongató frakkos alak, furakalapos hölgyek kíséretében. Akkor esett le, hogy Ascot felé is itt kell átszállni, és a héten mentek a futamok épp. Bár egész másról szól a kifejezés és a sorozat is, nekem az Only Fools and Horses ugrott be róluk meg Ascotról hirtelen a kalapokat látva.

A távolságnak megfelelően háromszor kellett átszállnom a vonatozás során. Ebből egy szakasz London alatt, a metróban telt, ahol meg nem tudok szabadulni a filmektől, ahol a metróban talál menedékre fél London a bombázások idején, a mérete (nagyon szűk és pici az egész) és a burkolatok sokat segítenek a múltidézésben. Aztán megint vonatút, egyenesen észak felé, az apró hátsókertek mentén, amilyeneket Diarmuid Gavin gondol újra, vagy a számtalan kertátépítő showban építenek át két nap alatt a tulaj tudta nélkül. Akár ezek között is lehet az egyik. A brit műsorok, amiket szombat délelőtt a kanapéról néztem egykor, számomra mindig olyan távoli helyeken zajlottak, nem mindig esik le, hogy ez - az. Ezeket a sorokat is most épp a kertünkben ülve írom, ami akkora mint egy átlagos gyerekszoba. Én magam tettem rendbe a vizsgaidőszak után, amikor végre elharaptam a láncaimat melyek az íróasztalhoz kötöttek hónapokra. Az előtte - utána összehasonlításban akár be is kerülhetett volna a Ground Force-ba, akkora gaz-erdőt irtottam ki.

Vissza az autóhoz: tudtam, hogy elég teher lesz a jobboldali közlekedés, az új autó, az új autó jobb kormánnyal és balkezes váltással, a stresszt már nem kívántam fokozni azzal, hogy biztosítás nélkül vezetem a gépet, ezért az embert megkértem, hogy jöjjön ki az állomásra értem, mindjárt az autóval, és vigyen vissza azzal hozzá, közben megnézem hogy megy. Úgyhogy a végállomásomon úgy szálltam le, hogy az autót kerestem a szememmel, így egyből megvolt a srác is. Még mindig szimpatikus. Beültünk, vezetett, én meg néztem körbe és hallgatóztam. Biztos voltam benne, hogy a tv műsorok közül a Wheeler Dealers fog majd a szituációhoz és a hangulathoz passzolni, de nem, amikor megérkeztünk és bevitt a konyhába, akkor a találjunk cottage-eket vidékre költözőknek show indult el. Minden második kérdésem a házra vonatkozott.  Pont ilyen dílert képzeltem magamnak, a ház több száz éves, Anya gumicsizmában intézi a ház körüli dolgokat, közben valamelyik környékbelinek mindig van valami dolga az udvaron, jópofa volt. Persze nem vidéki hangulatot hanem autót veszünk, csak azt mondom, hogy legalább ez nem stresszelt. A gép szép volt, ahogy a képeken, persze egy-két bibi előjött, a tükör kicsit beteg, az ablak akad egy ponton, de hát pont ezek érdekeltek kevéssé - én az aljától, meg a motortól féltem, az meg nem tűnt vészesnek ennyi alapján, a többit majd úgyis szerelő mondja meg. Körbenézegettem, vizsgálgattam, elmondtam neki, hogy mi minden rossz, aztán megállapodtunk.

A papírmunka

"Akkor itt írd majd alá ezt a papírt, és postázd el erre a címre, jó?" Jó. Ennyi. Nem vicc. Meg egy számlát adott, amin rajta van az ő garanciavállalása: egy hónap. Az általam elpostázandó papír landol a nyilvántartásban, ott rögzítik az én tulajdonjogomat, és visszaküldik a papírt az én nevemre már. Ezzel fogom én eladni, és ezt küldi majd a következő vevő nekik legközelebb. Átírási ktg. nincs. Sorban állás nincs.

Fizetés

Bankkártyával. Terminál a konyhaasztalon.

Biztosítás megkötése

"Hello Elliot, beszéltünk egy ajánlatról reggel, akkor mostantól mehet élesben, megvettem az autót!" - "Ok, mostantól él." ...ez kb. 5 perc telefonon.

 Enyém volt az autó, a biztosítás élt. Beültem és elhajtottam dél irányába. A vezetési élményekről egy fordított világban külön posztban értekezem hamarosan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.