Kultúrák-népek-szokások #8 - Say Hello

Kína: Bent ülök egy teremben, az óra öt perc múlva kezdődik, szállingóznak be a csoporttársaim. Fél éve ülünk itt együtt, már a legtöbbjüket megismerném az utcán (azért mindig felfedezek egy-egy új arcot, akire esküdni mernék, hogy először látom az életben). Szóval ott ülök, felnézek, ahogy belép, ő szintén rám néz, arca teljességgel kifejezéstelen, hello nincs, bámulás van. Ugyanezt meg tudják csinálni akkor is, ha már az előadás megy mondjuk 15 perce. A tanár mellett lépnek be a terembe, kicsit nézelődnek, melyik a legjobb hely, turkálnak kicsit a maradék oktatási anyag közt, a tanárra is rábámulnak, mintha a BNV sokadik vizesporszívó standjánál sétálgatnának, és nem épp egy előadás folyna. Elnézést, vagy bocs, késtem, még fejbiccentés erejéig sincs.

Nigéria: A késve érkezünk a terembe az nagyon megy itt is; rezzenéstelen arccal közelítik meg a helyüket, és ha az oktató fel akarja oldani a szitut kicsit, mert már ő érzi magát kellemetlenül, és megjegyzi viccesen, hogy polychronic, akkor elneveti magát a fekete hölgy, jelezvén, hogy jó, elkapták, lebukás van, tényleg késett. (hogy ez mért nem világos neki pusztán abból a tényből fakadóan, hogy mindannyian rendelkezünk azzal a csodával, hogy látunk, azt nem tudom). Az afrikai fiúk-lányok még azt is tudják a többiekhez képest, hogy lazán kisétálnak az előadásról pár percre, ha van valami érdekesebb kint, még akkor is, ha ez egy kis osztály 10 emberrel mondjuk.

Thaiföld: Idétlen thai csoporttársam késik: "sorry...sorrysorry..de tényleg..tényleg sorry, ok?.." Mintha összeverekedtek volna viccből az előadóval és ő véletlenül egy komolyabbat bevitt volna gyomorra. Nekem ez is béna.

Pakisztán: Lakótársam, Shani: minden napszakban, helyzetben, körülmény között meg kell kérdeznie, hogy vagyok. Azzal vezetem le a már előre gyűlő feszültséget e miatt, hogy soha nem kérdezek vissza, hogy ő hogy van. Nem szép, de próbálja ki mindenki ezt naponta többször megválaszolni. Hogy mennyire van értelme az egésznek, arra itt a párbeszéd, ami után eldöntöttem, hogy nem fogom erőltetni ezt a ssságot: 

Én: Hey, szevasz, hogy vagy? 

Shani: nagyon jól, köszönöm.

Én: ahh, örömmel hallom, ezek szerint elmúlt a megfázás? 

Shani: ja, nem, szörnyen beteg vagyok.

Uuubammeg...

Anglia: Három fő köszönési forma verseng, hogy melyiket utáljam jobban, a dobogósok tehát.

3. "you all right, man?" Amikor a szomszéd (ötvenes halászember) mellett elvillanok a kapun befelé, de egy tizedmásodperce azért összefut a tekintetünk és valamit illendő mondani, akkor odabökök egy "hi"-t. Erre ő, aki épp a gyereknek mond valamit és közben valamivel babrál, és már csak 3 századmásodperce maradt arra, hogy felfogja, hogy ki és mit mondott, és le is reagálja úgy, hogy én még ne csukjam be az ajtót, nos, ő akkor is ezt fogja mondani, pedig egy hi vagy egy hello pont megtenné.

2. "hiya". Ez úgy önmagában is elég idegtépő, de igazán krétás műköröm végighúzása a táblán attól lesz belőle, hogy főként a nők használják, egy igazán gyomorforgató éneklő-nyávogó hangot adva ki; a ya-rész után a száj nyitva marad még kicsit, gondolom, hogy ekkor jön az a tartomány, amit -számomra szerencse- már csak a denevérek és a kutyák hallanak meg.

1. Jennifer: elvileg nincs vele gondom, mert jól kezelhető az ő köszönési formulája, csak azért lett első, mert annyira egyedi: nincs neki ugyanis egyáltalán semmilyen. Tehát együtt élünk fél éve egy háztartásban, nem vagyunk egy lépéssel sem közelebb vagy távolabb egymáshoz emberileg mint az első napon, tehát nem valami hónapokon át kifejlődő rokon- vagy ellenszenv munkál benne, egyszerűn csak paraszt a lelkem, nem találok jobb kifejezést hirtelen. Konyhában ténykedem, hazajön, belép a konyhába, rám bámul, ha épp felnézek, majd elkezd pakolni a hűtőbe. Nem mondom, hogy mindenképp a "milyen volt a napod, drágám" hiányzik, de egy hello szerintem beleférne. Mindegy, ilyen is van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.