magyar érzület

(vigyázat, fokozott társadalom-politikai tartalom: csak erős idegzetűeknek!)

Szóval itt azért értelmet nyer a ’magyar vagyok’ kifejezés végre. Amikor felveszem a futó-szettemet: zöld felső, piros tréninggatyával és piros cipővel, akkor eszembe jut, hogy poén lenne mindez fehér sapival, és a színek stimmelnének. Amikor az utcán odasietek a vízvezeték-szerelő sráchoz két házzal arrébb, mert a nőjével akarja a kocsiba beemelni az óriás szerelődobozt, és hálás, hogy ilyen jó fej voltam, hogy kivettem a nő kezéből, akkor számon van, hogy bemondjam: magyar vagyok, ha fura lenne az akcentus. Hadd tudja meg, hogy rendes egy népek vagyunk. Amikor a suliban téma, hogy ki-hogy csinálja ezt otthon, akkor a magyar példa én vagyok. Akaratlanul is a nemzet helyi nagyköveteként lépek föl. És kezdem érteni az egész külhonba szakadás gyökérigazoló mechanizmusát, és például az amerikai magyarok fura magyarság tudatát.

Amit mind-mind nem értettem és nem voltam hajlandó elfogadni otthon. Magyar vagy, értem, és? Mutass már valakit, aki nem az a kínai büfésen kívül! Mintha legalábbis nem ugyanazt az Óvodások Filmműsorát néztük volna mindketten 30 éve. Nem ugyanazt az Egri Csillagokat olvastuk volna, nem ugyanazt a Zsebtévét néztük volna. Mondjál már nekem egy argumentumot, amiben te magyarabb vagy nálam. Ja, hogy melyik pártnak drukkolsz, az nem érdekel. Őszintén: az maga a szegénységi bizi, ha egyáltalán bármelyiknek. Nem azért, mert annyira trendi nem politizálni, hanem mert én vettem a fáradtságot, és megnéztem még az egész divathullám (többpártrendszer) kirobbanásakor, hogy mit jelent az, hogy párt. Elmondom szívesen: egy cég, akinek az egyetlen célja (fő és egyedüli tevékenységi köre), hogy minden áron hatalomra kerüljön. Szóval nekem attól nem lesz senki magyarabb a többi magyarnál, hogy egy olyan csapattal szimpatizál, aki bevallottan játékszabályok nélkül játszik, mert az a dolga. Ki is van téve azonnal a cégtől, akinek más is eszébe jut, mint a hatalom megszerzése/megtartása. Szóval ezt ne számítsuk már, jó? De ha több, szebb verset tudsz, nagyon megy a magyar töri, a leíró nyelvtanban verhetetlen vagy, az már valami. Azt nagyon is el tudom fogadni, ha ezeken a területeken érhető tetten a dolog. Csak azt nem értem, minek versenyzünk ezen.

Innen (azaz bárhonnan távolról) van értelme magyarnak lenni, van értelme magammal és másokkal tisztázni, hogy mik vagyunk, kik vagyunk, hogy élünk, hogy éltünk. Hogy miben különbözünk, és hogy mennyire egyáltalán nem. Elmondani másoknak. Akik nem tudják. Akik nem ismernek. De egymásnak otthon bizonygatni, hogy ki jobban, ki kevésbé? Attól tartok, hogy sok esetben ez csak az egyéb területeken szerzett zéró siker pótlására szolgál. Amivel nincs is bajom, ha ez nyugtatólag hat, amíg nem mások vérszívásán alapul.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.