52/2

Kilépek a szobaajtón. Az eső halkan kopog a tetőn, Jenny szobájából a napi adag Eastenders dallam elindul. Lemegyek a lépcsőn, ami egyenesen az utcára vezető folyosóra fut, hacsak nem fordulunk vissza 180 fokot a földszintre érve a vaskos esztergált fakorlát ökölnyi gombját megragadva. Ez az, ami James Stewart kezében maradt minden alkalommal Az élet csodaszépben. Beugrom a konyhába, a szagelszívó, ami igazából egy ablak a tiszta ruhák felé a hátsó bejárat zárt mosókonyhájába, nyitva résnyire. Jerry, az egerünk a villany felkapcsolásakor szokás szerint beszalad a mikro mögé, (először nem tudja eldönteni, hogy a vízforraló vagy a mikró legyen a fedezék, ezért félúton picit habozik mindig..meg talán attól is függ, hogy fején egyensúlyozott szendvics-tortaszelet-szőlőszem kombó melyik mögé fér be..). ÁÁhhh. Igen. Angliában vagyok, semmi kétség. 26. hét, tehát fél éve. Ünnepi különszám-sorozatunk következik.

A fenti idill öt perce történt, lehetett volna máshol, máshogy is, az is lett volna ennyire brit. Mármint nekem, mert azért ez elég szubjektív. De a ház kérdés pl. objektíven is áll, az egész fából tákolt, nagyon helyes, hangulatos, de mégiscsak elavult technológiájú megoldás jellemző országszerte. Az egérügy is ennek köszönhető: majdnem az összes falazat üreges, a rágcsálók sztrádaként használják. Mivel egy-egy sorház egész utcákon keresztül van egymáshoz építve, ezért komplett városrészek vannak összekötve így. Kimmel vettünk egérfogót, ő elkezdte kivégezni őket, és nem érti, hogy az egész város egérserege ellen harcol. Én a szobámba vettem, csak azzal a céllal, hogy ha belépek, és látom a csokit a csapdában, meglegyen az illúzióm, hogy nincs itt egér. Szörnyű ez, nekem enni nem volt kedvem egy ideig, de igyekszem úrrá lenni a helyzeten. Egy elektromos riasztót hajtok most, az megnyugtatna. (Jenny: "- mér? mi a gond, félsz tőle??" "- nem bammeg, csak nem eszem olyan helyen, ahol egér rohangál a kajád körül, amit fél napig hagysz a konyhapulton, továbbá nem akarok egeret pirítani a kenyérpirítóban, és forralni sem akarok egérlevest, a kávénál maradnék mostmár asszem végleg reggelente, te igénytelen picsa! kedves szomszéd!") A James Stewart gombot szeretem, az tényleg hasznos irányváltáshoz és a Sanyi is mindig eszembe jut róla, amikor elszedte, és elolvasta a Geriéknél (alternatíve: Sanyáéknál) a naplómat '86-ban, és abban az állt, hogy ő (nem a Sanya!) a kedvenc színészem. (Nem szerettelek érte Sanya!! Most már el merem mondani! -  a Geri pedig mellém állt, és mondta neki, hogy bunkó. Kösz Geri!!). Mi volt még..ja, Eastenders: ez szerintem a legismertebb brit dallam a himnuszt megelőzve után. 25 éve megy, szomszédok-barátok közt vonal. Egy időben otthon néztem, egy újszülöttnek minden ágy fölött lógó színes gömb szép, ugye. Egy szót sem értettem belőle, viszont elég csúnya volt a tapéta ahhoz, hogy brit legyen a fíling. Itt a tévézés legaljának számít.

Az ünnepi különszám tehát több bejegyzésből áll a terv szerint; ez itt a pilot, aztán majd igyekszem posztolni a többit a héten. Szokás szerint semmi különös, csak pár jellegzetes brit ügyet járok kicsit körbe. Ha Magyarország nem csak gulyás, és Hortobágy és rubik kocka, attól még lehet Nagy Britannia krikett, piros telefonfülke és ötórai tea..?

...következő számunkból (sem valószínű, hogy) kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.