Mackó

Belépek a könyvtárba, a falon balra embernagyságú képeken a 60-as 70-es évek tanulói kavarják a vegyületet (keveréket, jó) meg néznek a mikroszkópba elmélyülten. Közben lép el mellettem a jelen diákság, fiúk-lányok egyaránt szakadtan, ami lehetne akár jópofán is szakadt, de ez valahogy nem sikerül, nekem legalábbis csak szimplán igénytelennek tűnnek. Vicces, mennyire felnőttnek akartak látszani, és akarták magukat érezni a srácok 40-50 éve már tizenéves koruktól. Egy normális ember komoly, okos, szép homloka van, nem rendetlen. Olyan mint a felnőttek, akiket komolyan vesznek, mert komolyak. Dohányoznak és van véleményük az irodalomról, a művészetről és a politikáról, az olajválságról, az összes -izmusról és a legtöbb -ológiáról. Magázzák őket. Nem gyerekek. Az élőképben meg közben látom, hogy olyan mackógatyákban (az, nem tudok jobb szót rá) sétálnak el mellettem, amiben max. a kocsi alá feküdnék be szerelni, éjszaka, a garázsban...gondolkodtam mindezen, miközben a képek véget értek, és egy sötét üvegajtó következett, amiben remekül láttam a saját teljes alakos képemet: sáros piros focicipő, szakadt melegítőgatya, hoody. Ooops...ma is futásból kanyarodtam be egy könyvért...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.